Azt akarom mondani, hogy a füvet jártam és a füvet néztem, de akkor a többit elhallgatom, eltagadom ‒ kezdi Szép Ernő az egyik tárcájában, mely az Október című kötetében szerepel, és mennyire igaza van!

Legyen a kastélyban ötvenkét szoba, ahány hét van egy esztendőben, s az ötvenkét szoba háromszázhatvanöt ablakkal (ahány nap van egy évben) nézzen a hatalmas angol parkra – szól a szabadkígyósi historizáló neoreneszánsz Wenckheim-kastély legendáriuma.

Meglehetősen egészségtelen viselet ez a lábbeli, nyáron belefülled a láb, keményebb teleken meg több zokni ellenére is kegyetlenül fázik az ember lábujjainak hegye. A bokát sem tartja, nyeklik-nyaklik benne a láb, mégis nélkülözhetetlen volt a falusi ember számára.

Rendezett a dán vidék, talán túlságosan is! Minden négyzetcentiméternyi helyet megművelnek; ez az első benyomása az újságírónak, aki a buszon keresztül a dán tájat szemléli.

Eredeti rajzok, fotók, makettek, hanghatások, hang- és filmfelvételek idézik fel Makovecz Imre képzelőerejét, hitét, szimbolikát hordozó, megszületett és tervezőasztalon maradt alkotásait a Műcsarnok Angyalok és építészet című kiállításán.

Menthetetlenül zuhan az emberiség a szakadékba, vagy hidat tud építeni fölé? Esetleg van harmadik válasz is az ökológiai válságra? Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Takács-Sánta András humánökológussal, az ELTE TÁTK docensével, akinek Világeleje című kötete már harmadik kiadásban jelent meg.

Lila és rózsaszín virágok tömege borította el a világ legszárazabb sivatagját, a chilei Atacamát, két év alatt immár másodszor. Ez a jelenség, bár nem páratlan, eddig ritkaságnak számított, a korábbi negyven év során tizenötször fordult elő. A sejthető ok ezúttal is a klímaváltozás.

Nem véletlenül ígér a cím sejtelmes kalandtörténetet. Valóban az. A mesés Keletről kíván regélni, a mesés világról, amely most, a huszonegyedik században sem sztereotípia. A história Dubairól és monarchájáról, Mohammed sejkről meg az „Arab toronyról” szól.

Ismertséget a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének elnökeként szerzett, ám most mégsem elsősorban a vizekről, hanem a fákról, az erdőkről kérdezzük Kun Zoltánt. Elvégre erdésztechnikus. Hogy aztán kiderüljön: a két témakör aligha szétválasztható.

Gyakran esik szó megsemmisült vagy veszélyben lévő műemlékekről Magyarországon. A panaszok sok esetben minden bizonnyal indokoltak, és nem vigasz, hogy más országokban is komoly problémák vannak a műemlékállomány megóvása, méltó hasznosítása körül.

Erdeink természetidegen művelése miatt bajban vannak a fehérhátú fakopáncsok. A megoldás kulcsa a helytelen gyakorlat megváltoztatása – hívta fel nyílt levelében az agrárminiszter figyelmét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Halmos Gergővel, az egyesület ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Európa legveszélytelenebb mérges kígyója, Magyarország legveszélyeztetettebb gerincese, a rákosi vipera fokozottan védett állatfaj. A Felső-Kiskunságban, a Peszéradacsi-réteken az 1980-as évekre a kihalás szélére sodródott, ám egy lelkes mentőcsapat tenyésztése révén ezernél is több egyed került vissza a természetbe.

A lengyel főváros főpolgármestere évente Építészeti Díjjal ismeri el a város legjobb épületeit, köztereit, valamint jeles építészeti eseményeit. A budapesti Lengyel Intézet az idei esztendő díjazottjait mutatja be október 21-én nyíló kiállításán.

Robusztus, permi vörös homokkő oszlopok, finom egyenetlenséggel vakolt fehér falak, keskeny ablakokon beszűrődő természetes fény, minimalista kőoltár, fölötte függő fémkorpusz és sírkő, nyújtott, csavart szárú görög kereszttel – a Királykripta Tihanyban.

Krisztinaváros patinás része a budai Vártól a Svábhegy felé tartó Márvány utca. Ha az Ugocsa utcai végétől tekintünk rá, a XX. század elején épült bérházak sorfala között a királyi palota kupolája zárja a horizontot.

Középkori városfalak és barokk erődítések bontása után a XIX. században sok helyütt – a növekvő közlekedési kihívásokra is felelve – körgyűrűs városszerkezettel igyekeztek megoldani az akkor modern életvitellel fölmerült városépítészeti kérdéseket.

A klasszicizmus legtöbbször szerényen bújik meg a barokk monumentálisabb és a historizmus szerteágazóbb építészete között, emiatt olykor nagyvonalúan átmeneti stílusként gondolunk rá. Pedig mi sem áll távolabb a valóságtól.

Világszerte és Magyarországon is egyre több a gólya. Hazánkban 2019-ben négyezer párról volt tudomásunk, tavaly már több mint ötezerkétszázról. Az okokról Lovászi Pétert, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fehérgólya-védelmi program vezetőjét kérdeztük.

Népi építészet – kívül-belül fehérre meszelt épületek. Talán a füstös konyha a kivétel, ahol a használat határozta meg a színvilágot. A húsvéti, sok helyütt a gyakori meszelést, a megtisztulást jelentő szokást ma hagyományként tiszteljük.

Egyszerre akarná az Európai Bizottság a tagállamok gazdáit környezetkímélő mezőgazdasági művelésre kényszeríteni, s az ipari lobbik érdekében szabad kereskedelmi egyezménnyel utat nyitni a laza szabályozás mellett, nagy környezetterheléssel működő dél-amerikai agrárium termékei előtt.

A tájházak mindig is a közösségi emlékezet és a helyi identitás őrzői voltak: épületeik és kiállításaik révén szülőföldhöz kötnek, közösséget formálnak, és megmutatják, hogyan élnek tovább a hagyományok a mindennapokban.

Galga völgye népművészetén nevelkedett, oda köti élete, kicsi lányként nagyanyja avatta be a Galga menti lyukhímzés titkába. Gulyás Magdolnával, a Népművészet Mesterével, a Galgamácsai Hagyományőrző Egyesület elnökével a népviseletekről beszélgetünk.

Régi időkről mesél Sopron Fő terének három egymás melletti, mára összekötve új életre kelt háza. Egyikük Mátyás királynak adott szállást, a másik a XV. században városháza volt, a harmadikat középkori részleteket megőrizve a XVII. században emelték.